Felkészülés a Brexit-re - vámkezelés és szállítások a Brexit után

Tájékoztatás a Brexittel kapcsolatos felkészülésről, teendőkről a vámkezelések és szállítások kapcsán 

 

A Kühne + Nagel már hosszú hónapok óta igyekszik tájékoztatást adni a Brexittel kapcsolatos fejleményekről, hogy az érdekelt gazdasági szereplők felkészültek lehessenek, s hogy a későbbiekben is ugyanazt a magas szolgáltatási színvonalat, zökkenőmentes logisztikai szolgáltatást tapasztalhassák meg tőlünk.

Az EU és az Egyesült Királyság közötti vámkezelés kötelezővé válik

Mint az közismert, az Egyesült Királyság formálisan 2020 január 31-én elhagyta az EU-t. A Brexittel kapcsolatos tárgyalások eredményeképpen egy átmeneti, felkészülési időintervallumot határoztak meg, amely azonban 2020. december 31-én lejár, így 2021. január 1-től valóban életbe lépnek az új rendelkezések. Ezek érintik az Egyesült Királyság irányába, illetve irányából történő árumozgásokat is, s – bár október 15-ig még két lehetséges forgatókönyvre van esély, ez azonban nem érinti a vámeljárásokkal kapcsolatos bejelentkezési kötelezettséget, így - szeretnénk egy lényegretörő, egyszerűen követhető, rövid áttekintést adni a Brexit utáni árumozgásokkal, szállításokkal kapcsolatos változásokról és teendőkről. Természetesen kérdése esetén vámszakértőink készséggel állnak rendelkezésére, lépjen velük kapcsolatba akár most.

Border crossing between the United Kingdom and the European Union

 

Ezekre kell figyelni a Brexit utáni importoknál

Digital

Digital   

Minimal manual work needed
from your team.

Automated

Automated    

Accelerate your customs
declaration process.

Compliant

Compliant    

Make sure you meet post-Brexit customs regulations.

Complete

Complete       

Reduce your risk of border disruptions.

Our automated customs solution

-        

Tekintse át üzleti folyamatait és vizsgálja meg külkereskedelmi szerződéseit az érintett partnereivel kapcsolatban (ha szükséges, tárgyalja újra azokat, figyelemmel a megfelelő paritás/szállítási feltételek alkalmazására).

Vizsgálja meg a kereskedelmi tevékenységével érintett áruköröket és nézze meg, hogy az adott tarifaszám, ill. származás vonatkozásában milyen kötelezettségekkel számolhat (vám, import ÁFA, egyéb rendelkezések).

Hasznos linkek:

https://www.check-future-uk-trade-tariffs.service.gov.uk/tariff

http://kkk.nav.gov.hu/eles/1/taricweb/

Körültekintően válasszon lehetőség szerint olyan vámszolgáltatót, aki széleskörű nemzetközi tapasztalattal rendelkezik és modern elektronikus megoldásokat kínál, valamint válassza ki – igényeinek megfelelően – hogy milyen vámjogi képviselet kíván igénybe venni (közvetlen vagy közvetett)

IMPOTÁLÁS AZ EU-BÓL AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG TERÜLETÉRE

- az importáló cégnek rendelkeznie kell EORI számmal, ami regisztrációt igényel. Az EU-s EORI szám megléte nem elég, külön regisztráció szükséges a GB-s EORI számhoz. Bővebb információt itt olvasható erről:

www.gov.uk/eori

- kerülendő a DDP paritás alkalmazása, mivel vámjogi szempontból nem működképes az, hogy egy gazdálkodó (aki nem rendelkezik brit adószámmal) a harmadik országnak minősülő Egyesült Királyságban kezdeményezzen import vámeljárást.

 

IMPORTÁLÁS AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁGBÓL AZ EU TERÜLETÉRE

- a külső vámszolgáltató által végzett vámjogi képviselet ellátáshoz minden esetben aláírt meghatalmazásra van szükség

- kerülendő az EXW paritás alkalmazása, mivel vámjogi szempontból nem működőképes az, hogy egy harmadik országos gazdálkodó (aki nem rendelkezik EU-s adószámmal)  az Unióban kezdeményezzen export vámeljárást.

 

Legyen szó akár rendszereinket érintő elektronikus összeköttetésről (pl. EDI), vagy manuális megoldásokról (pl. e-mail), biztos lehet benne, hogy a Kühne + Nagel Magyarország megfelelő vámszakértelemmel, vámügyi megoldásokkal támogatja Önt. Kérdése esetén örömmel vesszük, ha kapcsolatba lép velünk.