Szállítmányozási, logisztikai, valamint vámeljárási szolgáltatások is a Kühne + Nagelnél

Minőségi vámszolgáltatás, de mit is jelent ez? Cégünk a rendszeres belső auditok és minőségbiztosítási tanúsítványok (ISO) mellett hosszú ideje AEO-F engedéllyel rendelkezik, melyet a vámhatóság egy nagyon részletes és alapos vám-, illetve belső folyamat, valamint ellátási lánc-, illetve árubiztonsági audit keretében adott ki részünkre. Ez szavatolja azt, hogy a megfelelő szakértelemmel és képzettséggel rendelkező vámügyi szakemberek felügyelete mellett nálunk minden áru biztonságban tudható.

Az engedély megszerzése azonban önmagában még nem minden, hiszen azt meg is kell tartani, a sztenderdeket és munkatársainkat is folyamatosan fejleszteni kell. Nálunk ez következetesen megvalósul, hiszen a vámügyintéző kollégák rendszeres továbbképzéseken vesznek részt, a forgalmi osztályokon dolgozó kollégákat pedig a legfelkészültebb vámszakemberek oktatják a vám alapjaira, pontosan azért, hogy mindenki tisztában legyen azokkal a folyamatokkal, ahogyan a nem uniós áru vámjogi sorsa rendeződhet.

Ez a folyamat sosem állhat meg, hiszen a vámszabályozás differenciáltsága, a kapcsolódó jogszabályok tömege, illetve az állandó piaci és törvényi változások megkövetelik, hogy mindenki folyamatosan a legfrissebb információk birtokában legyen és azok alapján segítse ügyfeleit a vámolás folyamatain keresztül. Kuriózum, hogy más szállítmányozó cégekkel ellentétben nem csak az alap vámeljárásokat vállaljuk, hanem szívesen segítünk az úgynevezett „nyűgös ügyekben”, utólagos eljárásokban, vagy éppen olyan speciális vámeljárásokban, mint például a különböző feldolgozások, vagy a megahatározott célú felhasználás. Miért vállaljuk? Pontosan azért, mert rendelkezünk olyan vámügyi szakemberekkel és megfelelő szakmai tapasztalattal, akik szavatolják, hogy az ilyen ügyeket is zavartalanul, optimalizált megoldásokkal zárjuk le, folyamatosan együttműködve a vámhatósággal.

Sajnos sokszor azt tapasztaljuk, ha az ügyfél vám szempontból olyan kényszerhelyzetbe kerül, aminek a megoldása csak egy komplexebb vámjogi procedúra lehet, akkor a legtöbb vámszolgáltató nem vállalja és mire a partner megtalál minket, addigra már nem csak, hogy megoldás kell, hanem sürgősen szükséges. Természetesen a Kühne + Nagel vámszakosztálya ebben az esetben is készséggel segít, bizalommal forduljon hozzánk, tartson bárhol a vámoltatási folyamatban.

Törekszünk arra is, hogy ügyfeleinknek segítsünk saját engedélyeiket beszerezni, ezzel gördülékenyebbé téve a vámügyeket, itt lehet gondolni akár az AEO-ra, akár a halasztott vámfizetési, vagy az import ÁFA önadózói engedélyre - sok egyéb más mellett. Bár a világ egyik vezető szállítmányozó cége vagyunk, nem győzzük hangsúlyozni, hogy vámügynökként is működünk, azaz nyugodtan fordulhat hozzánk bárki vámügyekben akkor is, ha a konkrét szállításra egyébként már van szerződött partnere. Úgy gondoljuk, hogy ez a fajta rugalmasság kiemel minket a szállítmányozók és vámjogi képviselők tengeréből, nevünk és szakértelmünk ugyanakkor garanciát és kényelmet jelent.

Ha vámeljárási ügyekkel kapcsolatos kérdése lenne, vámszolgáltatást venne igénybe, és megbízható kezekben szeretné tudni az árujával kapcsolatos ügyintézést, forduljon munkatársainkhoz e-mail-en vagy munkaidőben az alábbi telefonszámon: +36 20 967 37 02