Hogyan gyorsíthatnánk fel tengeri konténeres küldeményeink beérkezését? Hogyan lehetnénk biztosak abban, hogy időben a kikötőbe ér a hajón az árunkkal? Hogyan tehetnénk valamit azért, hogy küldeményünk a legmodernebb, legkevésbé szennyező hajóra kerüljön? Sőt: hogyan érhetnénk el mindezt akár egyszerre? Sokáig a válasz erre a kérdésre az volt, hogy egy szállítmányozó cég a munkatársain keresztül tudja ezeket az információkat megadni számunkra. Ez a megoldás viszont egyfelől hosszadalmas tudott lenni, másfelől még a tengeri forgalmak esetében is napról-napra történhetnek változások: forgalmi vagy természeti okokból adódó késések, amelyek miatt akár napi kapcsolattartás is szükséges lehetett a beérkezésig. A Kühne + Nagel, mint a világ vezető tengeri szállítmányozó cége azonban egy olyan úttörő online platformot hozott létre, amellyel mindhárom fenti kérdésre bárki megkaphatja a választ, aki regisztrál a felületen.

Az új felület, a www.seaexplorer.com célja az volt, hogy valamennyi hajóstársaság hajója egy közös felületen legyen elérhető, valós időben látható, s ez a valós idejű nyomon követés terjedjen ki a várható indulásokra is, azaz a kikötői, be- és kirakodással kapcsolatos adatok is szerepeljenek benne. Az oldal azonban itt még nem állt meg, hiszen azt, hogy ügyfeleink kiválaszthassák a legjobb megoldást, ahhoz az úgynevezett „Big Data” összeköttetésre van szükség, amely múltbéli statisztikai sokaság és a jelenlegi helyezet mérlegelése alapján nyújt kalkulációkat. De mit is jelent a SeaExplorer kényelme? Először is könnyű elérést, hiszen a myKN regisztrálásnál használt adatainkkal be tudunk jelentkezni. Láthatóvá válik csaknem valamennyi hajóstársaság menetrend szerinti és direkt járata, több mint 63.000 kikötőpár adataival kiegészítve. Egyfelől tehát nyomon követhetővé válik valamennyi tengeri küldemény pontos helyzete, sőt, várható beérkezése is az eddigi statisztikák és a jelenlegi helyzet összevetése alapján. A még úton nem lévő küldeményeknél ügyfeleink mérlegelhetnek, hogy melyik hajót és útvonalat válasszák: megismerhetik az adott útvonalakra jellemző késéseket, a kikötők közötti valós tranzitidőket, de még az egyes hajókról is információkat kaphatnak, például környezetvédelmi besorolásuk alapján.

Lehetőségünk van tehát megtalálni a leggyorsabb hajó és útvonal kombinációt, miközben nyomon is követhetjük magát a szállítást, de ezenkívül környezetvédelmi megfontolások alapján is hozhatunk döntést egy-egy hajó mellett. Sőt: a SeaExplorer rendszere arra is képes, hogy valósidejű riasztásokat küldjön ha változás állna be a megfigyelt útvonalakon, így automatikusan értesülünk róla. A myKN kényelméről már előző blogunkan is beszámoltunk: az azonnali árajánlatok és megrendelési lehetőség immár másodpercek alatt elérhető. A myKN felhasználók azonban ugyanazokkal a belépési adatokkal a SeaExplorerbe is beléphetnek és még tovább finomíthatják választásukat tengeri küldeményeik kapcsán. Mindkét felület online, azaz bárhonnan, bármikor elérhető a nap 24 órájában, s nagyfokú kényelmet biztosít ahhoz, hogy rugalmasabbá tehesse bárki a beszerzéseit. Próbálja ki most a SeaExplorer-t, akár önállóan, akár myKN regisztrálásánál megadott felhasználónevével/jelszavával - vegye kézbe logisztikai döntéseit, legyen mindig naprakész és kapjon árajánlatokat a szélnél is sebesebben!

A SeaExplorer magyar nyelvű bemutatkozó anyagát megtekintheti/letöltheti ide kattintva.